Élj az emlékeidből OneShot

Sziasztok!(: Elég sok dolog történt a tegnapi nap folyamán, és nem vagyok biztos benne, hogy szerdára tudom majd hozni a részt. Remélhetőleg akkor majd csütörtökön felkerül (: Hoztam nektek addig egy apró kis történetet, amit telefonról írtam, tehát bocsánat az esetleges elírásokért. Kissé szomorú hangvételű, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket(: Lovelovelove ❤

Ajkai felduzzadva, szemei vörösre sírva, arca sápadt, és beesett. Teste tehetetlenül fekszik a földön, karjai mozdulatlanul hevernek mellette. Nem tudja mit tegyen. Hogy kihez menjen. Kitől kérjen segítséget? Ki adna egy szánalmas embernek segítséget? Ki tudná vele elfelejtetni azt a fájdalmat, amit átél? Miért nem tudják elfogadni őt? Millió kérdés keres választ magának az összetört fiú elméjében.

-Tudod..Mikor azt mondtad elmész, én nem vettem komolyan..-hangja ismeretlenül csengett a távolban, előtte egy apró kő, melyre arany betűkkel feltűntetve egy angyal lakhelye. Egy göndör hajú s igéző zöld szemű angyal, ki soha, semmit nem vétett, mégis őt rabolta el a mocskos, fekete halál.
Felállt, könnyeit ujjaival egy pillanat alatt tűntette el meggyötört arcáról. Keresve a kiutat, a pokolból, amivé vált ez a föld szemében. Most, hogy nincs ki mellette legyen, nincs, ki szeresse őt, annyira érthetetlennek tűnik az élet. Nem kért sokat soha, éppenhogy csak annyit, hogy valaki foglalkozzon vele. Hogy valaki azt mondja neki, "Szeretlek".

A két fiú egymásba kapaszkodva feküdt a kanapén. Szemeik csukva voltak, a nappalit pedig halk szuszogásuk töltötte meg. Harry a kanapé háttámlájának dőlve, állát Louis homlokának nyomva mosolyodott el. A kék szemű fiúval volt, még álmában is. Sosem hagyta nyugodni szerelmes elméjét szerelme arca, s amikor csak tehette arra kérte, énekeljen neki. Szeretett az ő hangjára elaludni, majd reggel rekedtes mására ébredni. Ez volt az élete, maga a karjaiban tartott fiú.

Louis gyámoltalanul botladozott fekete autójához, amint elhagyta a temetőt. Szemeibe újra könnyek gyűltek, karja megfeszült, halálba kívánta magát. De tudta, otthon várja egy aranyos kis csöpség, akit fel kell nevelnie, egyedül. Darcy az első pillanattól fogva tudta, különleges, hiszen két csodálatos apával lett megáldva, és egyszerűen imádta őket. Nem érdekelte, ha az óvodában a barátnője anyukája csúnyán nézett rá, ő büszke volt apjaira.

-Apa!-kiáltotta, hosszú, szőke haja arcába bukott miközben felugrott az ágyra. Louis pedig csak álmosan morgolódva fordult át a másik oldalára. Azt hitte korán reggel van, valójában viszont az óra már bőven a fél 10-et kopogtatta. -Apa, most nem kelsz fel? Csináltunk neked reggelit!-Darcy mosolygós, izgatott arccal mászott át Louison, hogy láthassa arcát, ám amivel szembe kellett ütköznie az Apja lehunyt szeme volt, elnyílt szája, amiből folydogált a nyál. Végül felállt, majd eszeveszett módon kezdett ugrálni az ágyon, az akkori sláger szám zenéjét énekelve, olykor hamisan, olykor pedig annyira aranyosan, hogy bár Louis mérges volt, mégis elmosolyodott. Majd nagyot dobbant a szíve mikor egy mély, dörmögős hang is csatlakozott Darcyhez. Az ágy egyik fele jobban besüppedt, Harry a fiú felé mászott, kikerülve a boldogan ugráló Darcyt.
-Szép reggelt, Sunshine!-csókolt arcába. Louis abban a pillanatban, amint Harry elmászott volna, megragadta férje kezét, és visszarántva tapadt ajkaira.

Nem tudott vezetni. Kénytelen volt felhívni Zaynt, hogy jöjjön el érte, és a kocsit is rendezze el. Amint hazaért, csak bement a szobájába, levetette magát az ágyra, Darcy mellé. A mostanra 7 éves kislány megviselten feküdt a párnák között. Lassan mellé bújt, kis kezeit megfogva vonta magához. Ő feküdt Harry helyén. A párnát, amin egykor szerelme göndör fürtjei terültek szét, még nem mosta ki. Meg akarja tartani egészen addig, amíg el nem veszik Harry csábító illata. Mélyen magába szívta, majd szinte azonnal elaludt, miután egy apró, szeretetteljes puszit nyomott lánya homlokára. Nem csak őt viselte meg Harry távozása.

Az ajtó kulcsra volt zárva, pedig Harry és Louis mindig nyitva hagyták, ha barátaik közül bárki be akart hozzájuk menni, szabad utat kapjanak. Darcy Harry mellett feküdt, a férfi szoros ölelésbe vonta, és próbálta elfojtani az olykor rátörő fájdalmat. Kezei és lábai zsibbadtak, és a legrosszabb az volt, hogy nem tudott mit tenni a kínzó fájdalom ellen. Lánya arcát simogatta, ujjai úgy jártak a bársonyos bőrön, hogy tudta, utoljára teszi ezt meg. Az éjszakát Louissal töltötte, még utolsó alkalommal a csúcsra juttatta őt, de tudta, teljesítménye rég nem olyan, mint volt. Gyenge, mégis az utolsó napokban mindent megadott a családjának. Darcy hirtelen nyitotta fel hatalmas, zöld íriszeit, melyek azonnal könnybelábadtak amint Harryre nézett. Elernyedt karját fogta meg, s emelte fel, tovább akarta érezni Apja érintését. Ám miután választ nem kapott, könnyekkel az arcán emelte apró kis kezeit Harry mellkasára. -Apa! Apa kelj fel!-kiabálta hisztérikusan. Louis azonnal meghallotta hangját a dolgozószobából, felpattanva gurulós székéről sietett a szobába. Szemei elkerekedtek amint lánya az élettelen szerelme testét rázogatja, folyton szívetmarkoló szavakat kiabálva. Louisnak erősnek kellett maradnia, felkészültnek, azonban erre nem lehet eléggé felkészülni..

Rémálmok gyötrik, fejébe folyton az a gondolat csúszik be, hogy vajon hol van most az ő göndör angyala? Vajon vigyáz rájuk fentről? Visszakapta szárnyait, melyet az élet tépett le hátáról, mikor a Földre hozta őt? Erős lesz valaha még? Ajkai remegni kezdtek, újra a sírás határán áll. Azonban most erőt vesz magán, s felidézi élete legszebb perceit.

-Úgysem kapsz el!-nevetett hangosan Harry, miközben a medence felé rohant, ám terve nem éppen jött össze, a múlt napi eső eláztatta kertet sár fedte, ő pedig egy hatalmas csattanással vágódott el a piszokban. -Jesszusom! Harry, jól vagy?!-Louis ijedten rohant oda hozzá, azonban az utolsó pillanatban, mikor végre biztos talajra jutott volna, szerelme elé kapta lábait, így ő is a sárban végezte. Még tiszta kezével törölte meg arcát, majd gyilkos tekintettel meredt Harryre. -Ez nagyon nem volt szép!- Harry szórakozottan felnevetett, majd nem törődve a sárral, hátára feküdve húzta magára a megszeppent fiút. -Mond, hogy szeretsz.-mosolygott fel rá. Tincsei között apró sárdarabkák lógtak, arca nagy része össze volt kenve, mégis, Louis eszméletlen vonzónak találta így is. Elmosolyodott. -Szeretlek te buta!-hajolt le hozzá, hogy aztán heves csókot nyomjon akjaira. Harry felkuncogott, lerántotta Louisról a pólót és hátára fordítva döntötte a sárba. A kék szeműt akkor és ott nem érdekelte a hely..Harry csodálatos pillanatokkal áldotta őt, s hajszolta a gyönyör felé.

Végeláthatatlan szerelem. Élj az emlékeidből.