Ours The Story

Sosem vetted komolyan, mikor erről beszéltem. Mindig terelted a témát, vagy csak idegesen felnevettél és elsétáltál, otthagyva engem a kusza gondolatokkal, miszerint nem akarod elfogadni sorsom. Nehezebb volt így számomra. Hiszen..Nem tudhattam mennyi időm van még, te pedig folyton csak tervezgettél a jövőre csodálatos dolgokat. Mintha nem hallottad volna meg fájó szavaimat. Az utóbbi napokban ebben a lerothadt szobában feküdtem, már az orvos által felírt gyógyszereket sem vettem be. Nem akartam tovább szenvedni, azt pedig végképp kihagytam volna, hogy megkeress és kérdőre vonj, amiért nem szóltam. Pedig én minden egyes nap emlékeztettelek arra, hogy kevés időnk van. Ki akartam élvezni azt a maradék pár napot, veled tölteni, és hiába kértelek, te elmentél Amerikába. Fontosabb volt egy bugyuta fotózás, mint én. De nem haragszom rád, tudd meg. Hiszen 5 kerek évet kaphattam tőled. És most, miközben ezt a levelet írom, el sem hiszed mennyi emlék tör rám, még úgy is, hogy majd szétszakad a fejem, annyira fáj. A doki azt mondta, írjak. Azt mondta, nem fogsz már visszaérni hozzám, bármennyire is sietnél, túlságosan messze vagy. Nem bánom. Tudod miért? Mert így nem kell látnom az arcod, mikor elmegyek. Meg fogsz lepődni, és össze fogsz törni, mert eddig nem akartad elhinni a sanyarú igazságot. Sajnálom, ha az utóbbi időben túlságosan ragaszkodtam hozzád. Ha úgy gondoltad, a nyakadon lógok egyfolytában. Lehet hagynom kellett volna, és tényleg kiélvezni minden percet, de az istenért is! Ha valaki tudja, hogy hamarosan meghal, nem tud felhőtlenül mosolyogni, és nem erre gondolni a nap minden egyes percében! Én megpróbáltam, Hazz. De ellöktél magadtól azzal az indokkal, hogy megváltoztam. Hogy gondolkozzam ezen el, mert te azt a fiút szeretted, aki ezelőtt voltam. Valóban, a betegség megváltoztatott, de ettől függetlenül szívem s lelkem mind tiéd volt, senki másé. Fájt, a világ legnagyobb fájdalma volt, mikor arrébb löktél, vagy figyelmen kívül hagytál. Pedig én csak egy ölelésre vágytam, és arra, hogy viszonozd szerelmes szavaim, most, utoljára. De ehelyett csak taszítást kaptam, a betegség pedig még jobban úrrá lett rajtam. Szeretni akartalak, utolsó napjaimban. De nem tehettem, és pont te akadályoztál meg ebben. Miért? De ne aggódj. Nem csak erre gondolok. Próbálok inkább a boldog pillanatokra koncentrálni, mikor annyit nevettünk együtt. Vagy mikor puszikat adtunk egymásnak csak úgy, mert miért ne tettük volna? Annyira szeretnék még melletted ébredni, érezni az illatod, hallani a reggeli rekedtes hangod, mikor még úgy is bókolsz nekem. Azt mondtad szereted ha elpirulok, ezért csinálod. Én pedig sosem tudtalak annyira dicsérni, hogy elpirulj, pedig mennyire próbáltam! Bár itt lennél, hogy még utoljára láthassam a gödröcskéket az arcodon, a gyönyörű mosolyod. Göndör fürtjeid közé akarok túrni, nevedet akarom suttogni a félhomályban. Azt akarom, hogy az öledben nézhessem a tv-t, mindig tudtam, hogy téged nem a film köt le. Tudod...Amikor az írtam, nem bánom..Nem gondoltam komolyan. Azt akarom, hogy itt légy, most! Szeretni akarlak utolsó lélegzetemmel is a te neved akarom ejteni, a te kezed akarom fogni téged akarlak látni. De nem vagy itt, és nem is leszel. Többet nem foglak látni, bármennyire is szeretném, hogy velem gyere. Ígérd meg, hogy nem fog kiborulni, de szóltam Eleanornak, hogy jöjjön majd el a testemért, ha még 3 nap után sem adok magamról jelet. Te nem vagy itt, tudod, és félek, ha neked szólnék, újra csak figyelmen kívül hagynál, én pedig itt feküdnék addig, amíg haza nem érsz. El segíteni fog, sosem akart rosszat, még ha mindig is ezt láttad benne. Ő szeret téged, Hazz. Szerelemből. És azt akarom, hogyha már nem leszek, szeresd őt viszont. Őt találom a legalkalmasabbnak, hogy átvegye a helyem. Vigyázni fog rád, a szívedre. Fel fogsz állni, újra boldog leszel, de kérlek. Ne felejts el engem. Azt, hogy mennyi csodálatos pillanatot élhettünk meg együtt. Szeretlek, Harry. Mindennél jobban szeretlek.

Louis

Mikor Louis megtudta, hogy betegsége gyógyíthatatlan, s napjai, esetleg hetei vannak hátra, lerobbanva tért haza párjához. Harry direkt nem kísérte el Louist, érezte, hogy nagyobb baj van, mint amire számít. Nem akarta elhinni, gondolatai falat húztak Louis elé, mikor a megtört fiú zokogva akart volna hozzá bújni, azonban ő csak kinevette azzal a mondattal társítva kacagását, hogy "Menj aludni.", majd kikerülve indult meg a szobájuk felé.

Két nappal később, Louis megpróbálta ágyba csalni Harryt, azonban Ő éppen nem ért rá. A barátaival ment el szórakozni a legtávolabbi pubba, az utóbbi időben már sokadjára. Louis úgy érezte, megcsalja párja, mégis ki akart mellette tartani. Könnyei megállíthatatlanul áztatták vöröslő arcát, míg lecsúszott a fürdőszoba csempéje mentén. 

Nem érezte magát jól a bőrében, s mikor Harry már harmadjára vette észre, hogy sír a fürdőkádnak dőlve, erőt vett magán, hogy megkérdezze tőle, miért. 

"Nem akarok meghalni, Hazz.."

Göndör hajába markolt, majd idegesen csapta be maga után az ajtót. Elhagyta a házat, melyben Louis haldoklott.

Louis felhívta a barátait, hogy elmondja nekik mennyi örömöt szereztek neki, és megköszönte, hogy mindig mellette álltak mindenben. Anyukájával hosszasan beszélt, meg akarta őt látogatni, de Louis szinte egyből vad tiltakozásba kezdett. Azt hazudta, Harry segít neki átvészelni ezt az időszakot, és anyja hitt is neki. Egyedül idősebbik huga fogta fel mi történik vele. Ha nem mondta el ezerszer, hogy mennyire szereti őket, akkor egyszer sem. Mégis kevésnek gondolta. Az idő kegyetlenül játszik vele.

Látta az ablakból, amint Harry az autót mosta. Vérszegény mosoly kúszott arcára, majd a szekrényéhez sétálva kutatta elő pár hónappal ezelőtt beszerzett ruhadarabját. Bizonytalanul vette magára, félt, hogy mennyire változott meg. Mennyire fog tetszeni Harrynek. Remegő kezekkel ragadta meg a kilincset, amint a nap megsütötte arcát, hangosan fújta ki a levegőt. 

Akkor úgy érezte, boldog.

Harry magához hívta, egy mosoly bujkált szája sarkában, s mikor Louis elé ért, azonnal lekapta őt. 

A Twitter fiókját aktiválta, az üzeneteket olvasta és képeket nézegetett. Harry karjai között feküdt, néhány testrésze iszonyatosan fájt, mégsem mutatta ezt ki. A mai gyógyszer adagot még nem vette be, úgy gondolta ezért érzi úgy, hogy szétszakad a mellkasa. Harry puha bőrét simogatta a szokásos csíkos pólója alatt, néha pedig apró csókot nyomott a nyakára, mégis figyelemmel követte, hogy Louis mit csinál a laptopján. Meghitt pillanatnak érezte, sosem akart volna kikelni Harry karjai közül, azonban mikor megjegyezte, mennyien gyászolják őt már most, a göndör felugrott mögüle, Lou pedig hátradőlt.

"Fogd be!" emelte fel a hangját majd elviharzott, senki sem tudta hova.

A következő napokban Louis nem engedte Harryt sehova sem egyedül. Mindenhova követte, és fogta a kezét. Néha csak úgy, hozzábújt és megpuszilta, úgy, mint régen tették. Azonban Harrynek feltűnt, miért csinálja, és egy idő után minden adandó alkalomkor eltaszította magától a fiút. Néha csak elsétált mellőle, elengedve a kezét, máskor pedig mellkasánál fogva tolta hátrébb. Úgy érezte abban a pillanatban, hogy neki jobban fáj ez, mint Louisnak.

Újra megpróbálta kéjbe vinni Harryt. Vágyott rá, és addig akarta, amíg el nem gyengül. Érezte, hogy Harry is vágyik rá, ő mégis ellenkezett, és újra otthagyta. Louis nem értette, talán ennyire megváltozott volna a külseje? Már nem tetszik Harrynek? Szemeibe könnyek szöktek, s a párnák közé vetve magát fojtotta el feltörő zokogását, miközben magára húzta a takarót.

Niallel evett sütit a közeli kávézóban, mikor megkapta a telefonhívást. Legbelül sajgó lelke ellenkezett volna, azonban ajkai más szavakat formáztak, mikor megtudta, Harry elutazik erre a hétre, és őt nem hajlandó magával vinni.

Kikapcsolta a mobilját, az összes sötétítőt elhúzta a házban, majd a gyógyszeres dobozokkal együtt dőlt le az ágyra. Egyedül volt, zárt ajtók mögött, az idő pedig azt mutatta, hogy neki éppen kezelésen kellene lennie. De minek menne el kezelésre, mikor az orvos világosan megmondta neki, nincs tovább? Miért akarná kínozni magát? Kezébe vette az éjjeliszekrényre fektetett képet. Ő és Harry volt rajta, mikor két éve a vidámparkban szórakoztak a barátaikkal. Legszívesebben vissza akart menni az időben, újraélni a pillanatokat, mikor még Harry is szerette őt. Szemeit a plafonra szegezte visszatartva könnyeit, majd hirtelen fogott egy lapot és írni kezdett. A lelkét öntötte szavaiba, melyeket remegő ujjai néha elhúztak a papíron. Úgy érezte ennyivel tartozik szerelmének, ha már nem búcsúzhatott el rendesen tőle. Nem tudta, meddig fog még ott feküdni, a Harry bódító illatával megöltött szobában. Várt. Várt arra, hogy elvigye őt a sötét, hogy megnyugvásra találjon borús lelke, hogy talán majd fent újra boldog legyen, teljes életerővel várja majd Szerelmét, hogy újra felhőtlenül boldogan együtt lehessenek.

Harry gondolatai összekuszálódva szövögettek gonosz elméleteket ellene. Izgatottan várta, hogy újra láthassa Louist, hogy ennyi idő után újra a karjaiba zárhassa. Ideges volt, mert hetekkel elhúzódott a hazatérése, erre pedig ő sem számított. Éppen ezért, hatalmas ajándékkal akarta kibékíteni Szerelmét, el sem tudta képzelni mennyire idegeskedhet, hiszen még csak a telefonját sem tudta felvenni munka közben. 

Mosolyogva lépett ki a repülőtér épületéből miután átvette a csomagját. Hívatott magának egy taxit, ami hazavitte őt. 

"Lou! Hazajöttem!" kiáltotta el magát, kulcsát a kezében forgatta miközben elengedte bőröndje fogantyúját. Összeráncolta a homlokát miközben benézett a szobájukba, azonban ott senkit sem talált. Csak egy összehajtott lapot, mely az ő párnáján pihent.

"Eltemettük Őt, Harry." 

Eleanor csinos alakja rajzolódott ki az ajtónál, Harry pedig hitetlenül meredt rá. Aztán eszébe jutott minden, amit Louis mondott neki. Keservesen felzokogott, és kiabálva küldte el a házból Eleanort, aki maga, Louis kérésére költözött be a házba. 

A fiú kezei remegtek miközben térdre esve próbálta megtartani magát. Lassan a szekrényhez mászott, ahol megtalálta Louis gyógyszereit is, azonban nagyobb figyelmet szentelt a levélnek, melyre maga Louis Tomlinson írta kacskaringós betűkkel a felé intézett szavakat.

Nem értem, hogy lehettem ennyire buta. Mikor azt mondtad, komolyan beszélsz, nem hittem el. Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen tökéletes csodát akarnak elvenni tőlem. Harcoltam ellened, és magam ellen, amikor pedig napokkal később is megemlítetted, mérges voltam rád, amiért ilyennel viccelsz. Bárcsak komolyan vettelek volna. Ha nem ködösül el a fejem, talán még itt lennél, ugyan nem sokáig, de tartanám benned a lelket. Itt lennél velem, és most is egy hülye filmet néznénk. Azt hittem nem bukok le, de ezek szerint észrevetted, hogy figyellek. De egy olyan angyalt képtelenség nem nézni, mint te voltál. Bűntudatom van. mert még csak a temetéseden sem lehettem itt. Pedig ha tudnád mi rejlik a zsebemben..Örökre együtt lehettünk volna, Tommo. Te és Én. Nem tudom mit tettem, amiért először nekem ajándékozott a sors, majd el is vett tőlem, ezzel kegyetlen tőrt döfve belém. Veled együtt én is meghaltam, Lou. Pár napig próbáltam bolyongani az utcákon, hallgatni az emberek problémáit, Niall okoskodó hangját. De Eleanort mindig elküldtem, ahányszor csak eljött a házunkba. Hogy kérhettél ilyet? Hogy gondolhattad, hogy rajtad kívül tudnék bárki mást szeretni? Azt hittem már tudod, hogy te vagy nekem az egyetlen. Te voltál. Sajnálom, hogy nem tudok eleget tenni a kéréseidnek, azonban valami sokkal kézzelfoghatóbbat teszek. Emlékszel, mikor arról beszéltünk, vajon mi van a halál után? Vajon eltűnünk, megszűnünk létezni, vagy valaki másban tovább élünk? Valahol máshol? Nem tudom. De...Nekem nincs annyi erőm, hogy megkeressem azt, akiben lelked újra él. Én nem akarok mást, én téged akarlak, meg kell értened a döntésem. Azt hiszem, van élet, halál után, és látsz engem, de nem tudsz megakadályozni. Nem tudod megakadályozni azt, hogy jóvá tegyem bűnömet, sosem akartalak megbántani. Ha találkozunk, ígérem másképp lesznek a dolgok, és hogy biztos legyek dolgomban, életem a gyógyszereidbe fojtom majd, egy üveg vodkával. Nem gondolod kegyes halálnak? Lehet jobban tetszene neked, ha fájdalmas kés, vagy fegyver vetne véget életemnek. Mindegy, csak minél hamarabb kerüljek hozzád, hogy újra karjaimba zárhassalak. Sosem foglak többé elengedni, ígérem.

Mindörökké szeretlek

Harry

-Azt hiszem, készen van.- hajtotta le laptopját miközben oldalra fordította fejét. -Az én részem sokkal meghatóbb.- mosolyodott el, azonban azonnal megkomolyodott mikor meglátta Szerelme arcát.

-Lou...- aligha tudott volna többet mondani, éles zokogás tört fel belőle, mire Louis szinte azonnal szembefordult vele, kezeit pedig az arcára tette.

-Miért sírsz Harry? Mi történt?- kérdezte kétségbeesetten, s mikor nem kapott választ, halk szavakkal próbálta csitítgatni párját, akin akaratlanul uralkodott el a félelem, fájdalom és szerelem érzése.

-Nem akarlak elveszíteni. Soha...- szipogta, arcát Louis vállába fúrva, el nem engedve őt.

-Oh Hazz, ez csak egy újabb történetünk! Tudom, hogy eddig vidámakat írtunk, de ez is tetszeni fog az olvasóinknak!- kuncogott fel Louis, azonban benne is felöltött a gondolat, mi történne, ha a történetük valósággá válna. -Sosem hagylak magadra. Semmi sem választhat el tőled. Mindig itt leszek.- nyugtatta halkan, mégis magabiztos szavakkal illette őt.

-Szeretlek.- felelte akadozva a Göndör, fel-le emelkedő mellkasa néha megremegett, már csak ez, s arcán csillogó könnyei jelezték, hogy pár perccel ezelőtt még sírt.

-Én is szeretlek. Örökké szeretni foglak.- felelte hatalmas mosollyal az arcán Louis, majd szerelmes csókkal hintette Harry ajkait.

Take care of him, Darcy!

Heeey! Késő van, és szerda. Ettől függetlenül hoztam mégegy OneShot-ot. Lehet kicsit összecsaptam, de ezt már ki szerettem volna tenni ide. Lehet innentől több ilyen lesz, hogy hozok történeteketˇˇ Próbáltam jóra írni, remélem azért tetszik, még ha nem is sikerült a szándékom(:  Jó olvasást!<3 Lovelovelove

Louis hajnalban ébredt, hogy meglepetést rendezhessen a mellette fekvő göndör angyalnak. Azonban azt nem tudta, hogy Harry is készül valamivel.
Halkan öltözött és még a haját sem úgy állította be, ahogyan szokta, ne menjen vele az idő. Halkan leosonva a konyhába, elővette bögréjét, melyen apró kis minták díszelegtek, muszáj volt elmosolyodnia lánya által készített születésnapi ajándékán. Emlékeiben világosan él még a pillanat, mikor Darcy csillogó szemekkel adta át neki az ügyetlenül becsomagolt dobozt. A lány maga festette meg a bögrét, azóta is mindig abból issza reggeli kávéját, és kedves emlékként tekint vissza eredetére.
Most sem történt másképp, gondolatai mélyen elszálltak a múlt felé, és azon kapta magát, hogy már tíz perce úton kéne lennie. Kénytelen volt visszatenni a bögrét, és beletörődni, ma álmosan járja végig a várost. Gondosan bezárta maga után az ajtót, miután magára vette nehéz kabátját, kötött sapkáját és sálját, valamint a cipőjét. Februárt írtak, London utcái ilyenkor még hűvösek, hiába a következő hónapban beköszöntő tavasz. Louis ujjai közt forgatva az autó kulcsát amíg oda nem ért, majd az erősen Harry illatát sugárzó járműbe ült. Ha a saját autóját vitte volna el, nagy hangzavart csapott volna a garázs ajtajának felnyitása, így azonban csak beült a feljáróra parkolt, fekete Range Roverbe, és szokott mozdulatokkal indította el azt.
Tudta hova megy, hogy miért, és mennyiért. Miként ezt végiggondolta, arcára ijedtség ült ki, majd egyik kezével erősen homlokon csapta magát.
-Basszus! Hogy felejthettem el?!- zsörtölődött, míg megfordult. Nem jutott messzire, mégis idegesen szorongatta a kormányt míg visszahajtott a házukhoz.
Nem volt nagy ház, pedig Louis és Harry közös fizetéséből akár egy villát is vehettek volna. Azonban ez a ház kisebb volt, otthonos, meleg, és szeretettel teli. Harry mindig azt hangoztatta, hogy "Jobb a kisebb ház, úgy közelebb vagyunk egymáshoz.", Louis pedig teljesen egyetértett vele. Hangulatos volt a kerítés mögötti füves rész, melyre maga Harry épített két hintát, és egy csúszdát. Régen Darcy folyton ezért rimánkodott, a göndör pedig a ötödik születésnapjára megcsinálta neki, persze olykor-olykor Louis is besegített az építésnél. Mégis, ha az utcán járó gyermekek benéznek, féltékenység nő szemükben, Darcy mindig nagyobbra értékelte ezt, mint egy játszóteret, és felszabadultabban is játszott itthon. A ház mögött pedig igazán jól érezhették magukat, ha azt szerették volna, hogy ne lássa őket senki. A házból nyílt üvegajtó pontosan a medencére néz, melybe csak az utóbbi időben engedtek vizet, nehogy Darcy véletlenül beleessen, és bármi gond történjen. A medence mellett szoktak lenni az amolyan "baráti bulik", székek három asztal köré rakodva, azok mellett pedig a grillezéshez feltétlenül szükséges eszközök. Egyszer egy jómódú vacsorával várták szüleiket. Ott volt az egész família, Louis és Harry szülei, testvérek, és persze a kis Darcy.
Újra kinyitotta a bejárati ajtót, és nyitva is hagyva azt sietett a konyhába. Kinyitva a szekrényt kotorászott benne, a lehető leggyorsabb módon akart újra elindulni, bár tudta, így már nem lesz szerencséje, hiszen vissza kellett fordulnia.
-Mit csinálsz?- Louis hirtelen ugrott meg, fejét beverte a szekrény szélébe és visszafojtva igencsak hosszadalmasnak indult káromkodását, megfordult, pontosan az ajtó felé. Darcy állt ott, kezében a macijával, kócos, de befont hajjal, álmos szemekkel figyelte mit ügyködik ilyen korán az apja.
-Miért nem alszol? Végre hétvége, nincs suli!"- terelgette halkan beszélve, egyenesen a szobájába, ám a lány eszesebb volt annál, minthogy át tudják verni.
-Apának veszel ajándékot, ugye?- kérdezte suttogva, ellent állva Louisnak, aki meg volt lepődve, hiszen Darcy még sosem mondott egyiküknek sem nemet. Mindig tette, amit tőle kértek, nagyon okos kislány volt.
-Honnan tudod?- vonta fel a szemöldökét kérdőn, nem képzelte, hogy Darcy tudna az évfordulóról, most mégis megingott egy kicsit, mikor a lány aprót bólintott.
-Tegnap este beszélgettünk apával, és elmondta, hogy nagy nap a mai.- széles mosolyra húzta száját, az álom azonnal kiment a szeméből miközben hirtelen sarkon fordult.-Én is megyek veled apu! Te úgysem tudsz egyedül, remek ajándékot választani!- szökdécselt vissza a szobájába. Louis sértetten állt ott, mintha odaszögelték volna. Két kérdés járt a fejében, válaszokra várva, az egyik, hogy Darcy miért gondolja azt, hogy nem tud jó ajándékot választani. A második pedig, hogy vajon miről beszélt ő és Harry tegnap este. Eszébe jutott, hogy talán szerelme is készül valamire, és ha ő keresztül húzza a számításait, talán egy kicsit szomorú lesz.
Türelmesen várt, beletörődve abba, hogy mégsem egyedül megy a nagy bevásárlási körútra. A barackszínűre festett falnak támaszkodott, akár még a haját is meg tudta volna csinálni, azonban amint ez eszébe jutott, úgy 10 perc elteltével, Darcy ugyanolyan jókedvűen szökdelt hozzá vissza, mint amilyen jókedvűen bement. Hosszú, göndör haja vállaira omlott, míg a felemás zoknijában csúszkált a kövezeten. Louisnak nem volt szíve szólni, hiszen Darc most öltözött fel először, teljesen egyedül. Hogyne, hiszen azon aggódott, nehogy otthon hagyják őt.
Mutatóujját a szája elé emelte, miközben a Harryvel közös szoba felé mutatott, majd megfogva lánya kezét vitte véghez ugyanazt a procedúrát, mint amit úgy negyed órája is lerendezett. Előre helyezte Darcy ülését, így az anyósülésre ülhetett, gondosan becsatolva, úgy 5 biztonsági övvel.
-Ami azt illeti, már megvan mit szeretnék neki venni.- jegyezte meg, felhúzva orrát míg kihajtott a ház elől. A belvárosba igyekeztek, Louis már napokkal ezelőtt kinézte magának azt a helyet, ahol ajándékot fog venni.
-És mi az?- érdeklődött, őszintén elmosolyodva apja felfújtságán Darcy, tudta jól, hogy megjegyzése miatt viselkedik most így.
Leparkolt, a hatalmas áruház előtt, mely körül több bolt sorakozott, még néhány a karácsonyi kipakolásról, pedig már bőven elmúlt az az időszak. Amint kiszállt, kisegíttette Darcyt is, és megfogva apró, kis kezét indult az emberektől hemzsegő kirakatok elé, nem igazán értette, direkt azért kelt fel olyan korán, hogy ne fusson ekkora emberi dugóba, na meg hogy Harry ne ébredjen fel, és gyanakodjon rá, azonban csalódnia kellett, mert sorban kellett az embereket kerülgetniük, ráadásul Harrytől is kapott egy sms-t, hogy mégis merre van, és hova vitte Darcyt. A haját tépte idegességében, ám muszáj volt lehiggadnia, ezt meg is tette, amint beültek az egyik kávézóba, s míg ő a lehető legerősebb kávét szürcsölte, addig Darcy forró kakaót ivott.
Ő nem idegeskedett, sőt, igazán jól érezte magát! Amint sétáltak, minden kitett játékra rámutatott, és tudta, apja megjegyezte, úgyis meg fogja kapni, csak jónak kell ahhoz lenni. Nem hisztizett, nem szokása, csak ha nagyon nagy fájdalmat él át, mint például az oltások, vagy nagyobb esések következményei.
Az idő múlásával, Louisnak egyre nagyobb lett a mosoly az arcán. Egyik kezében a szatyrot fogta, amiben a kiválasztott ajándék lapult, míg a másikba karjában Darcyt fogta, ugyanis a kisasszony eléggé elfáradt, és a most vásárolt plüss maciját szorítva magához karolt Louis nyakába, míg fejét a vállára döntve hagyta, hogy szépen lassan lecsukódjanak szemei. Nem volt nehéz, elsős volt az iskolában, ahhoz képest pedig elég kicsinyke, pedig Harry a legfinomabb ételeket tudja készíteni, amit mindig, minden ebédnél és vacsoránál meg is esznek.
Darcy végig aludta a visszautat, Louisnak úgy kellett kihalásznia az autóból, majd felcipelnie a lépcsőn, be a szobába, néha pedig majdnem felnevetett az eszébe jutott filmen, melyben az anyuka ugyanígy vitte kisfiát a szoba felé, azonban néha egy rossz helyen lévő falnak vezette őt, teljesen véletlenül.
Óvatosan letette az ágyra, majd egy puszit nyomott a homlokára, kezében megigazgatva a játékot, amit azóta sem engedett el, hogy megkapta. Nagy nehezen engedte csak el, kis karjai apja nyaka köré voltak fonódva, és ha tehette volna, ugyanúgy maga mellé vonta volna egy kiadós alvásra, mint múltkor, és hagyta volna, hogy aztán Harry kiabálása ébressze fel őket mély álmukból, hogy készen vagy a vacsora.
Behajtotta az ajtót, aztán visszasietett az autóhoz, hogy még el tudja rejteni az ajándékot, mielőtt Harry rájönne, hogy végre hazaértek. Bedugta a cipős szekrény mögé, hogy aztán majd a megfelelő pillanatban vegye elő, meglepetésszerűen.
-Hazza!- örült meg, amint meglátta párját, sokáig kereste, mígnem a kertben találta meg Őt. Harry rákapta a tekintetét, majd széttárva karjait várta, hogy Louis egy hatalmas csapódással érkezzen ölelésébe, és ez így is történt. Arcát a nyakába temette, ujjaival a göndör tincsekbe túrva, míg mélyen szívta be bódító illatát.
-Hol voltatok? Azt hittem ezen a különleges napon, melletted ébredhetek.- kérdezte elszomorodva a göndör, ám nem sokáig tartott ez a hangulatváltozás, ajkait huncut vigyorra húzta miközben meghátrált, ezzel teljesen ledöbbentve Louist, aki szívesen maradt volna még párja ölelésében. Harry az asztalhoz sétált, majd elvette az oda készített rózsát. Eleinte reggel akarta volna átadni neki, az ágyban ébresztgetve őt, de szokás szerint keresztbe húzta terveit. -Boldog évfordulót, Édes!- mosolygott le rá szeretetteljesen, átnyújtotta a rózsát, amit Louis meghatódva vett át, és bújt vissza szerelme karjai közé.
-Szeretlek.- súgta, megtörve ezzel a kis időre beállt csendet. Csak ott álltak, egymást ölelve a medence szélén, a nap rájuk sütött, mintha érezte volna, most nem elég kettőjük szerelmes ölelése ahhoz, hogy felmelegedjenek. Összekulcsolva ujjaikat mentek be a fűtött házba, nem szólva egy szót sem, hiszen az megtörte volna a remek pillanatot. A nappaliba telepedtek le, a tv elé. Átlagos napnak készült, a maga megszokott rendjében, azonban mindkét fiú szája sarkában ott lapult az a felismerhetetlenül boldog mosoly, hogy immár 7 éve vannak együtt, 7 éve szeretik egymást, és azóta töretlen a kapcsolatuk. Olyan, mint egy álom, vagy egy mese, melyet saját maga ír az ember.
-Szerelmem, mit szólnál hozzá, ha ma rendelnénk kaját? Nem akarom, hogy ma is te főzz..- a műsorba belenyomtak egy reklámot, amit Louis sosem tud szó nélkül hagyni, de most fékezte magát, és a szúrós megjegyzés helyett, kínálkozott, amibe Harry egyből bele is ment. Nem volt kedve neki sem egy ilyen nap sütni-főzni, csak Vele lenni.
-Gyere.-biccentett maga felé, ennek a mozdulatnak köszönhetően pedig göndör fürtjei arca körül libbentek, Louis pedig készségesen vetette magát az ölébe, ujjai közé véve tincseit, szinte már rutinosan. Lábai szorosra fogták Harry csípőjét, amint lejjebb csúszott a kanapén.
Louis felé görnyedve csókolta meg, nyelve azonnal átkúszott a szájába, táncra hívva őt. Az a bizsergető érzés, mely átjárta őket, elmondásuk szerint mindkettőjük kedvence. Egymás ajkát falni, vagy a másik száját feltérképezni elvárt dolog lehet egy párnál, azonban ők még ezt is a lehető legkülönlegesebbé tudták tenni. Az ő szerelmük csoda, ahogy Niall, az egykori barátjuk mondta anno. Akkor csak mosolyogtak rajta, most viszont igazat adnak a kis szőkének.
Louis előre mozdult, csípőjét nekifeszítve Harry ágyékának, aki felnyögött miközben a kanapé háttámlájára hajtotta fejét. Hagyta, hogy Louis kedvére szívhassa, harapdálhassa szabaddá tett nyakát, addig, amíg meg nem elégelte ágyékuk folyamatos érintkezését, majd karjaiba kapva Őt pattant fel a kanapéról, célegyenesen igyekezett a szobájuk felé, amin Louis jót kuncogott a nyakába, ezzel is az őrületbe kergetve őt. Becsukta maguk után az ajtót, kulcsra zárta, majd Louis ajkaira tapadva vitte az ágyhoz, ahova aztán úgy tette le, hogy szabadon szaggathassa le róla a ruhákat.

Idegesen tördelve a kezeit járkált a nappaliban, néha a kanapén helyezkedő kiscsaládjára tekintve. Harry éppen Darcy haját fonta, miután megmosta neki, hogy a nagymama semmi megjegyzést ne tegyen efelől. Először Louis családját várják, majd egy óra elteltével Harry szülei is megérkeznek. Ideges, mert úgy gondolja, hatalmas előre lépés lesz ez most számára, számukra.
Hamarosan kopogtak, Louis pedig megengedte Darcynek, hogy ő nyisson ajtót. Féloldalasan mosolygott Harryre, amolyan mindent tudóan, azonban a göndör semmit sem értett ebből. Neki az ünneplés ez volt, hogy együtt voltak egész nap, és még fel is köszöntötte Louist. De kezdte úgy érezni, Lou ajándéka még csak most jön, és értelmet kap az is, hogy miért kellett idehívni az egész családot.
Amint mindenki megérkezett, Louis idegessége az egekbe szökött, mintha ez fokozta volna eredeti feszültségét. Darcy a Tomlinson ikrekkel játszott, nem volt érdekes a korkülönbség, hiszen Darcy elég érett a korához képest. Harry nem tudta kire figyeljen, az anyukája, és Louis anyja annyi információt tömött a fejébe, hogy ezek után már csak az apjával tudott inni egy sört, kikapcsolódásképpen.
Lassan, és feltűnésmentesen osont a cipős szekrényhez, ami mögül aztán torkában dobogó szívvel vette elő a kis zacskót, abból is az aprócska dobozt.
Úgy gondolta, ez a megfelelő alkalom, jobb nem is lehetne! Így megköszörülte a torkát és mindenkit egy helyre, a nappaliba hívott. Kezei remegtek amint Harryre nézett, aki nem arcát figyelte, helyette teljesen ledöbbenve figyelte párja karjait, ujjai között majd lekoppanó kis dobozt. Hirtelen nem is kapott levegőt, mikor Louis letérdelt előtte. A helyiségben megfagyott a levegő, hallani lehetett a szabálytalan lélegzetvételeket, amin Louis jót mosolygott volna, ehelyett azonban beszélni kezdett.
-Szerelmem, azt hiszem elég hosszú ideje vagyunk már egymás mellett, hogy kimondhassam, nekem nem kell soha többé, senki más. Veled akarom leélni az életem, és a csodálatos lányunkkal. Sosem volt más, kit ennyire szerettem volna. Kihez ennyire ragaszkodtam volna, és bár telnek az évek, még mindig ugyanúgy szeretlek, mint mikor először szerelmet vallottam a Nando'sban, Niall unszolására. Bárcsak megköszönhetném neki, hiszen ezzel magaménak tudhatlak. Bár nem érzem szükségét mindenféle papírnak, de mégis, legyen meg a módja. Szóval..- megakadt, mégsem nézett körbe. Egyedül Harry könnyes szemeivel volt képes felvenni a kapcsolatot, de hallotta anyja szipogását, és a meghatódott pillantások egyvelegét vállaiba fúródni érezte. -Harry Styles. Hozzám jössz?- felnyitott a bordó kis dobozka tetejét, ezzel láthatóvá téve az addig elrejtett csodálatosan csillogó ékszert. Harry megszólalni nem tudott, ugyan érezte, hogy valami nagy dolog fog történni, erre mégsem számított.
-Igen..Igen..Oh istenem, még szép, hogy igen!- kiáltotta el magát, utat engedve könnyeinek, hagyta, hogy Louis felhúzza ujjára a gyűrűt. Majd elviselte azt is, hogy a szobában mindenki egy emberként ölelje meg őket, és gratuláljanak.
Végül Harry tört ki közülük, kijelentve, hogy kettesben akar maradni vőlegényével. Kirángatta a konyhába, ahol aztán rögtön ajkainak esett.
-Te szemét! Felkészíthettél volna!- szidta le Louist, az igazán felperzselő csók után.
-És mit mondtam volna? Figyelj Hazza, ma este megkérem a kezed, készülj! Ez bénán hangzik!- nevetett fel a végére, és vele együtt Harry is nevetett. Kezei közé fogta Louis arcát, homlokának döntötte övét és szerelmes szavakat suttogott neki, amikbe Louis őszintén belepirult.
-Louis, Szívem! Segítenél?- Harry anyukájának hangja zavarta meg az idillt, de mire is számítottak? Még egy csókot váltottak, majd Louis készségesen fordult Anne felé. Nem jegyezte meg mit mondott, csak a cetlire figyelt, és arra, hogy a boltba kell menni. Aztán leesett neki, elolvasva a szavakat. Lottie "nagylány" lett, és Jay éppen most nyugtatja, olykor kérlelő pillantásokat lövellve Louis felé, aki egyből zsebre vágta a cetlit, és öltözködni kezdett.
-10 perc és itt vagyok!- jelentette ki, mire Darcy azonnal felpattant a helyéről.
-Én is megyek!- tapsolt egyet, magára rántva a sálját. Louis csak a szemét forgatta, míg beleegyezően bólintott és ráadta a sapkát. Előre küldte, amint Harry megérintette a karját.
-Aztán tényleg csak 10 perc legyen. Ezek után nem tudom, hogy bírnám ki nélküled huzamosabb ideig!- kuncogott miközben egy mézédes csókot nyomott Louis ajkaira, majd elengedte őt.
-Ígérem, hamar hazaérek!- egy vigyorral arcán igyekezett beszállni a kocsiba, Darcy mellé. Azt hitte megbolondult a szerelemtől, magától Harry Stylestól.
Az utat csendben tették meg, még a rádió sem szólt.
-Apu, egyszer engem is el fog venni valaki?- kérdezte hirtelen Darcy, teljesen elkeseredett a gondolatra, hogy őt majd nem fogják ilyen boldogan fogadtatni, talán sosem.
-Oh, hát persze! Gyönyörű nő lesz belőled, és a szerelmed ha majd idejének érzi, el fog venni feleségül.- mosolygott Louis, gondolatban eljátszadozva azzal, hogy majd egyszer ő fog egy kanapén ülni, és ő fogja végignézni amint a lánya kezét megkéri egy férfi. Melegséggel töltötte el ez a gondolat, és vitte volna tovább a szálakat, azonban valami nem engedte...Kezei megfeszültek a kormányon ahogy összeszűkítette szemeit, nem teljesen az útra koncentrált, a cetli kicsúszott a zsebéből, ahogy a telefonja is a hatalmas kanyar miatt, elfelejtett fékezni. Megrázta a fejét, azonban mikor újra felnézett csak világosságot látott, Darcy oldalán. Hirtelen cselekedett, eszeveszett módon sikítva rántotta félre a kormányt, a fekete Range Rover pedig háromszoros perdülés után a feje tetejére állt, míg a másik autó hangosan csikorogva fékezett le a kiszakadt rámpa mellett. Olyan hirtelen történt minden...Szinte 10 másodperc alatt.
A feje sajgott, homályosan látott és alig hallott valamit, amit pedig hallott is, az Darcy keserves sírása volt, amint próbálta kiszabadítani magát a többszörös biztonsági övek közül. Mégiscsak jó ötlet volt őt ennyire bebiztosítani. Kezeivel feltolta magát és az autó másik oldalára mászott, hallgatva a szirénát, amely egyre közelebb ért.
-Apu..Apu!- szólítgatta a teljesen beragadt fiút, aki alig tudott levegőt venni a mellkasába fúródott kormánytól. Szemei előtt rögtön Harry jelent meg, és az, amit ígért neki. Nem tarthatja be, fájdalmat fog neki okozni azok után, hogy a mennyekbe vitte őt. Felszisszenve nézett körbe, kereste Darcyt, aki tudtán kívül, de ott volt mellette.
-Apu, gyere! Segítek kiszállni!-ragadta meg apja karját, mindezt hiába, ugyanis a mentő két perc alatt útjába állt. Louis oldalra billentette a fejét, végre meglátta Darcy piszkos, sebes arcát, és azt, ahogyan elmosódott hangok és ismeretlen kezek próbálják elvinni tőle őt.

-Vigyázz rá, Darcy...Kérlek, nagyon vigyázz apádra..- nem volt biztos benne, hogy valóban kiejtette szavait, azonban remélte, hogy így történt, mikor Darcy könnyektől ázott arcára nézett, értelmet sugárzott, felismerést, hogy vége. Bólogatni kezdett, ezzel ígéretet téve, és amint ez tudatosult Louisban, halványan elmosolyodva engedte lecsukódni szemeit. A hangok halványulni látszódtak, lehunyt szemei előtt pedig csak egy kép lebegett. Amint göndör szerelme és kislánya egymást ölelve várják őt otthon. Ennél nyugodtabb hazatérés nem is lehetne.
Úgy hajtotta örök álomra fejét, mintha hazaérkezett volna. Hiszen tudta, várnia kell. Lehet, hogy sokáig, de addig is, vigyázni fog élete értelmeire. Majd találkoznak, először Harryvel, és már most tervezgette mennyire meg fogja őt ölelgetni ha újra látja. Előtte viszont, végig kell néznie, amint szenved, mert ő meghalt. Majd végig kell néznie, ahogy lassan lábra áll, és keres magának mást, akivel boldog lehet élete további részében.
Érezni fogja, ha Harry elfelejti őt.
Érezte. Mellkasa összeszorul, ajkai megremegnek amint kívülállóként figyeli szerelmét, ahogy tönkreteszi az életét. Így már tudta. Tudta, hogy várhat rá. Mert akármennyi idő telhet el, Harry nem fogja elfelejteni Őt. Minden egyes nap gondol majd rá, és visz egy tűzpiros rózsát a sírjára, szerelme zálogául. Egy olyan rózsát, amit azon a napon adott Louisnak. A gyűrűt pedig egy életen át hordja, hogy mindenki tudja, szíve már foglalt. És soha, soha nem fog felszabadulni, örökre egy kalitkába zárva él majd, míg újra meg nem találja Őt, az igaz szerelmet.

Élj az emlékeidből OneShot

Sziasztok!(: Elég sok dolog történt a tegnapi nap folyamán, és nem vagyok biztos benne, hogy szerdára tudom majd hozni a részt. Remélhetőleg akkor majd csütörtökön felkerül (: Hoztam nektek addig egy apró kis történetet, amit telefonról írtam, tehát bocsánat az esetleges elírásokért. Kissé szomorú hangvételű, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket(: Lovelovelove ❤

Ajkai felduzzadva, szemei vörösre sírva, arca sápadt, és beesett. Teste tehetetlenül fekszik a földön, karjai mozdulatlanul hevernek mellette. Nem tudja mit tegyen. Hogy kihez menjen. Kitől kérjen segítséget? Ki adna egy szánalmas embernek segítséget? Ki tudná vele elfelejtetni azt a fájdalmat, amit átél? Miért nem tudják elfogadni őt? Millió kérdés keres választ magának az összetört fiú elméjében.

-Tudod..Mikor azt mondtad elmész, én nem vettem komolyan..-hangja ismeretlenül csengett a távolban, előtte egy apró kő, melyre arany betűkkel feltűntetve egy angyal lakhelye. Egy göndör hajú s igéző zöld szemű angyal, ki soha, semmit nem vétett, mégis őt rabolta el a mocskos, fekete halál.
Felállt, könnyeit ujjaival egy pillanat alatt tűntette el meggyötört arcáról. Keresve a kiutat, a pokolból, amivé vált ez a föld szemében. Most, hogy nincs ki mellette legyen, nincs, ki szeresse őt, annyira érthetetlennek tűnik az élet. Nem kért sokat soha, éppenhogy csak annyit, hogy valaki foglalkozzon vele. Hogy valaki azt mondja neki, "Szeretlek".

A két fiú egymásba kapaszkodva feküdt a kanapén. Szemeik csukva voltak, a nappalit pedig halk szuszogásuk töltötte meg. Harry a kanapé háttámlájának dőlve, állát Louis homlokának nyomva mosolyodott el. A kék szemű fiúval volt, még álmában is. Sosem hagyta nyugodni szerelmes elméjét szerelme arca, s amikor csak tehette arra kérte, énekeljen neki. Szeretett az ő hangjára elaludni, majd reggel rekedtes mására ébredni. Ez volt az élete, maga a karjaiban tartott fiú.

Louis gyámoltalanul botladozott fekete autójához, amint elhagyta a temetőt. Szemeibe újra könnyek gyűltek, karja megfeszült, halálba kívánta magát. De tudta, otthon várja egy aranyos kis csöpség, akit fel kell nevelnie, egyedül. Darcy az első pillanattól fogva tudta, különleges, hiszen két csodálatos apával lett megáldva, és egyszerűen imádta őket. Nem érdekelte, ha az óvodában a barátnője anyukája csúnyán nézett rá, ő büszke volt apjaira.

-Apa!-kiáltotta, hosszú, szőke haja arcába bukott miközben felugrott az ágyra. Louis pedig csak álmosan morgolódva fordult át a másik oldalára. Azt hitte korán reggel van, valójában viszont az óra már bőven a fél 10-et kopogtatta. -Apa, most nem kelsz fel? Csináltunk neked reggelit!-Darcy mosolygós, izgatott arccal mászott át Louison, hogy láthassa arcát, ám amivel szembe kellett ütköznie az Apja lehunyt szeme volt, elnyílt szája, amiből folydogált a nyál. Végül felállt, majd eszeveszett módon kezdett ugrálni az ágyon, az akkori sláger szám zenéjét énekelve, olykor hamisan, olykor pedig annyira aranyosan, hogy bár Louis mérges volt, mégis elmosolyodott. Majd nagyot dobbant a szíve mikor egy mély, dörmögős hang is csatlakozott Darcyhez. Az ágy egyik fele jobban besüppedt, Harry a fiú felé mászott, kikerülve a boldogan ugráló Darcyt.
-Szép reggelt, Sunshine!-csókolt arcába. Louis abban a pillanatban, amint Harry elmászott volna, megragadta férje kezét, és visszarántva tapadt ajkaira.

Nem tudott vezetni. Kénytelen volt felhívni Zaynt, hogy jöjjön el érte, és a kocsit is rendezze el. Amint hazaért, csak bement a szobájába, levetette magát az ágyra, Darcy mellé. A mostanra 7 éves kislány megviselten feküdt a párnák között. Lassan mellé bújt, kis kezeit megfogva vonta magához. Ő feküdt Harry helyén. A párnát, amin egykor szerelme göndör fürtjei terültek szét, még nem mosta ki. Meg akarja tartani egészen addig, amíg el nem veszik Harry csábító illata. Mélyen magába szívta, majd szinte azonnal elaludt, miután egy apró, szeretetteljes puszit nyomott lánya homlokára. Nem csak őt viselte meg Harry távozása.

Az ajtó kulcsra volt zárva, pedig Harry és Louis mindig nyitva hagyták, ha barátaik közül bárki be akart hozzájuk menni, szabad utat kapjanak. Darcy Harry mellett feküdt, a férfi szoros ölelésbe vonta, és próbálta elfojtani az olykor rátörő fájdalmat. Kezei és lábai zsibbadtak, és a legrosszabb az volt, hogy nem tudott mit tenni a kínzó fájdalom ellen. Lánya arcát simogatta, ujjai úgy jártak a bársonyos bőrön, hogy tudta, utoljára teszi ezt meg. Az éjszakát Louissal töltötte, még utolsó alkalommal a csúcsra juttatta őt, de tudta, teljesítménye rég nem olyan, mint volt. Gyenge, mégis az utolsó napokban mindent megadott a családjának. Darcy hirtelen nyitotta fel hatalmas, zöld íriszeit, melyek azonnal könnybelábadtak amint Harryre nézett. Elernyedt karját fogta meg, s emelte fel, tovább akarta érezni Apja érintését. Ám miután választ nem kapott, könnyekkel az arcán emelte apró kis kezeit Harry mellkasára. -Apa! Apa kelj fel!-kiabálta hisztérikusan. Louis azonnal meghallotta hangját a dolgozószobából, felpattanva gurulós székéről sietett a szobába. Szemei elkerekedtek amint lánya az élettelen szerelme testét rázogatja, folyton szívetmarkoló szavakat kiabálva. Louisnak erősnek kellett maradnia, felkészültnek, azonban erre nem lehet eléggé felkészülni..

Rémálmok gyötrik, fejébe folyton az a gondolat csúszik be, hogy vajon hol van most az ő göndör angyala? Vajon vigyáz rájuk fentről? Visszakapta szárnyait, melyet az élet tépett le hátáról, mikor a Földre hozta őt? Erős lesz valaha még? Ajkai remegni kezdtek, újra a sírás határán áll. Azonban most erőt vesz magán, s felidézi élete legszebb perceit.

-Úgysem kapsz el!-nevetett hangosan Harry, miközben a medence felé rohant, ám terve nem éppen jött össze, a múlt napi eső eláztatta kertet sár fedte, ő pedig egy hatalmas csattanással vágódott el a piszokban. -Jesszusom! Harry, jól vagy?!-Louis ijedten rohant oda hozzá, azonban az utolsó pillanatban, mikor végre biztos talajra jutott volna, szerelme elé kapta lábait, így ő is a sárban végezte. Még tiszta kezével törölte meg arcát, majd gyilkos tekintettel meredt Harryre. -Ez nagyon nem volt szép!- Harry szórakozottan felnevetett, majd nem törődve a sárral, hátára feküdve húzta magára a megszeppent fiút. -Mond, hogy szeretsz.-mosolygott fel rá. Tincsei között apró sárdarabkák lógtak, arca nagy része össze volt kenve, mégis, Louis eszméletlen vonzónak találta így is. Elmosolyodott. -Szeretlek te buta!-hajolt le hozzá, hogy aztán heves csókot nyomjon akjaira. Harry felkuncogott, lerántotta Louisról a pólót és hátára fordítva döntötte a sárba. A kék szeműt akkor és ott nem érdekelte a hely..Harry csodálatos pillanatokkal áldotta őt, s hajszolta a gyönyör felé.

Végeláthatatlan szerelem. Élj az emlékeidből.

Díj(:

Köszönöm a blog első díját Mary-Anne-nek(:<3

Szabályok:
1. Tedd ki, hogy kitől van a díj!
2. Írj magadról 11 dolgot!
3. Válaszolj 11 kérdésre!
4. Tegyél fel 11 kérdést!
5. Küld tovább 11 embernek!

11 Dolog magamról;

-16 éves vagyok(:
-Hobbim a fotózás, írás.
-LSH az enyém, rövid sztorikat teszek fel oda(':
-Gondolkozom azon, hogy azt a profilt valakivel közösen folytassam tovább(:
-Néha gondban vagyok a Twins részek írásával.
-Nyáron voltam 1D koncerten(:
-Személyes kedvencem Christina Grimmie.
-Zarry shipper is vagyok(":
-Arctic Monkeys-et hallgatok.
-Lefagyott a videókészítőm, pedig végre rendesen haladtam..
-Van egy megírt, 80 oldalas történetem gépen, amiből néha szoktam idézgetni.

Válaszolj 11 kérdésre;

1. Van valamilyen amuletted/szerencsetárgyad/ereklyéd?
   -Öh, nincs. Bár mondjuk van rajtam két szilikonkartötő, amiket több mint 2 éve kaptam, azóta pedig folyton rajtam vannak. Azt hiszem ezek azok.(:

2. Kedvenc étel?

 -Bármilyen tésztaféle(:

3. Kedvenc ital?

 -Igazából bármit megiszok, kivéve a vizet. A tiszta víz az..Fúj.

4. Kedvenc film?

 -Kavarás.

5. Kedvenc ország/város?

   -Anglia.

6. Van olyan amit egy emberben nagyon utálsz?

   -Ha utánoz. Ha sajnáltatja magát, pedig nincs szükség rá. Ha azt hiszi nagyon menő. De ilyen jelenleg nincs, mert most mindenkit szeretek.(":

7. Legjobb dolog ami valaha történt veled?

   -Elmehettem One Direction koncertre. Niall Horan intett nekem. Láttam Michael Cliffordot. Kell még más?:D

8. Legrosszabb dolog ami valaha történt veled?

   -A bántások amiket néha kaptam.(:

9. Félsz valamitől igazán?

   -Yep. Attól ha egy hídon vagyok, vagy csak kimegyek a teraszra és leesik a telefonom...

10. Mikor voltál igazán szerelmes?

    -Most(:

11. Pasi ideál?

   -A lényeg, hogy önmagamért szeressen(:

So, guys, továbbküldeni nem tudom, mivel amint láttam, már az összes blog megkapta a díjat, akinek elküldtem volna, so..Mégegyszer nagyon köszönöm, bár nem érzem magaménak, mert egyáltalán nem indult be a történet, és az elején valahogy mindig megakadok, de nagyon hálás vagyok amiért ezek ellenére is megkapta a blog a díjat(: